Pp. továbbképzés – Regisztráció

2018. január 1-jén hatályba lép a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény és a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény. A hatékony felkészülés és annak érdekében, hogy már a hatályba lépéstől kezdve kellő magabiztossággal alkalmazhassuk az új jogszabályokat, a Budapesti Ügyvédi Kamara Ügyvédakadémiája – az Igazságügyi Minisztériummal együttműködve – 2017 szeptember és december között 20 modulban 60 előadásból álló ingyenes tanfolyamot indít tagjainak, a nyilvántartásába vett európai közösségi jogászoknak, külföldi jogi tanácsadóknak, alkalmazott ügyvédeknek, alkalmazott európai közösségi jogászoknak és ügyvédjelölteknek. Az előadásokat az új perrendtartások kiváló ismerői tartják, akik közül többen a kodifikációban is részt vettek.

A továbbképzés 20 modulból áll, minden modulból háromszor tartunk előadást (különböző napokon). Előadásonként 150 fő részvételére van lehetőség. Egy-egy téma 3 órás előadás keretében lesz hallható, kérdéseket is fel lehet tenni. Egy fő több, különböző modulra is bejelentkezhet.

A délelőtti előadások 9:00 órától 12:00 óráig, a délutániak 13:30 órától 16:30 óráig tartanak. A helyszín a Kamara díszterme (1055 Budapest, Szalay utca 7.).

A regisztráció a 17-20. modul előadásaira 2017. október 30. napján (hétfőn), 13 órától indul.

FONTOS INFORMÁCIÓ: a regisztráció során lehetőség szerint a Mozilla Firefox/Google Chrome böngésző legfrissebb verzióját használja. Amennyiben a regisztrációval kapcsolatosan kérdése van, a +36-1-353-0155-ös telefonszám 131-es mellékén állunk rendelkezésére!

1. modul: A polgári perrendtartás alapelvei, általános szabályok, hatáskör, illetékesség

2. modul: Az új polgári perrendtartás és az ügyvédi megbízás, az ügyfél tájékoztatása a perköltségről és a perkockázatokról

3. modul: Felek, pertársaságok, változás a felek személyében, beavatkozás, képviselet, támogató

4. modul: A kereset, keresethalmazat, visszautasítás, a bíróság intézkedési és tájékoztatási kötelezettsége

5. modul: A fizetési meghagyással induló perek

6. modul: Kollektív igényérvényesítés

7. modul: Mulasztás és jogkövetkezményei, hiánypótlás, bírósági meghagyás, ideiglenes intézkedés

8. modul: Perköltség érvényesítése, ügyvédi munkadíj és a költségkedvezmények

9. modul: Perfelvétel, elsőfokú tárgyalás, permegszüntetés, elektronikus hírközlőhálózat alkalmazása

10. modul: Pertaktika, előzetes bizonyítás, bizonyítás, állítási és bizonyítási szükséghelyzet, tanúk, szakértők, okiratok

11. modul: Keresetváltoztatás

12. modul: Nyugvási tényállások (szünetelés, felfüggesztés, félbeszakadás)

13. modul: Határozatok, rendes perorvoslatok, másodfokú eljárás

14. modul: Rendkívüli perorvoslatok, res iudicata

15. modul: Házassági perek, gyermektartási perek, származási perek, szülői felügyelettel kapcsolatos perek, személyi állapotot érintő perek

16. modul: Személyiségi jogok érvényesítése iránt indított perek

17. modul: Munkaügyi perek

18. modul: Végrehajtási perek

19. modul: Nemzetközi vonatkozású perekben alkalmazandó szabályok, európai fizetési meghagyásos eljárás, kis értékű követelések európai eljárása

20. modul: Közigazgatási rendtartás