Az elmúlt napokban az országos sajtóban nyilvánosságot kapott üggyel összefüggésben az alábbi, a jogszabályi hátteret egyértelműsítő magyarázat megjelentetése vált szükségessé. Az ügyvédi tevékenységről szóló 2017.évi LXXVIII törvény (Üttv.) részletesen szabályozza, hogy melyek azok az okok, amelyek esetén fegyelmi/előzetes vizsgálati eljárást megindítani nem lehet, illetve a már megindult eljárást meg kell szüntetni. Ezen okok között az egyik az – időmúlás objektív ténye alapján a felelősségrevonhatóságot kizáró – elévülés. Az elévülés időtartamát, eltérően például a Ptk. általános öt éves időtartamától, az Üttv. három évben határozza meg. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a sérelmezett magatartástól három év eltelik, úgy abban az esetben is kizárt a tevékenység vagy mulasztás érdemi vizsgálata és az eljárás megindítása, ha alapos gyanú van arra, hogy az adott ügyvéd fegyelmi vétséget követett el. Az elévülés kezdőnapját a törvény határozza meg, és azt kizárólag a kamarához érkezett bejelentés vagy a kamara hivatalos tudomásszerzése alapján a vezető fegyelmi biztos előzetes vizsgálatot elrendelő határozata szakítja meg. Ezen szabályoktól eltérni érvényesen nem lehet.
- Kamaránk
- Bemutatkozás
- Szervezetünk
- Választás 2026
- Jogtanácsosi Tagozat
- Kamarai ügyintézés
- Oktatás
- Földhivatali joggyakorlat
- Ügyvédjelöltek
- Névjegyzékből törölt kamarai tagok
- Közzétételi kötelezettségek
- Közérdekű adatok
- Eredménytelen irodagondnoki eljárások
- Visszavont és érvénytelen igazolványok
- Ügyvédi közvetítői névjegyzék
- Adatkezelési tájékoztató
- Információszabadság
- Aktuális
- Az Ön ügyvédje
- Jogszabály, tagdíj
- Digni Honore
- Minőségvédelem
- Per nélkül
- Kapcsolat
