Etikai Bizottsági állásfoglalások

A panaszos ügyvéd, tagja a panaszban megnevezett ügyvéd által vezetett ügyvédi irodának. A panaszos sérelmezte a beadványában, hogy a megnevezett ügyvéd, mint az iroda vezetője megígérte neki, az iroda egyik adminisztrátorát mulasztásai miatt figyelmeztetésben részesíti, 1999. évre a munkaviszonyát nem hosszabbítja meg, ezt az ígéretét azonban nem teljesítette.

A panaszban megnevezett ügyvéd tagadta a panaszos állításait és azt, hogy a bejelentéssel kapcsolatos tevékenysége etikai vétséget képezne. Csatolta az iroda taggyűlésének jegyzőkönyvét, amely tartalmazza, hogy 10 tagból nyolc megfelelőnek tartja az adminisztrátor munkáját.

A panaszban megnevezett ügyvéd indítványára az Etikai Bizottság megkérdezte az ügyben az iroda tagjait, akik a vezető igazát támasztották alá egy kivétellel.

Az Etikai Bizottság álláspontja szerint az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. tv. 37. §-a értelmében fegyelmi vétséget az ügyvéd ügyvédi tevékenységén kívül akkor követhet el, ha utóbbival az ügyvédi kar tekintélyét csorbítja. Ezt a rendelkezést a 70. §-sal összevetve, miszerint a taggyűlés az irodát érintő összes kérdésben határoz, míg a 71. § értelmében a taggyűlés határozatának felülvizsgálatát jogszabály sérelme vagy az alapító okirat sérelme esetén bármely tag kérheti a kamarától és a 106. § (2) bekezdés e./ pontja értelmében a Kamara Elnökségének a felülbírálat nevesített feladata, megállapítható, hogy az irodát érintő kérdésben történő vezetői döntés, nyilatkozat felől a taggyűlés jogosult határozatot hozni, így a kizárólag vezetői hatáskörben történt intézkedés nem minősül sem a 37. §-ban hivatkozott ügyvédi tevékenységnek, sem ügyvédi tevékenységen kívüli olyan tevékenységnek, mely az ügyvédi kar tekintélyét csorbíthatja.

Az Etikai Bizottság mindig feladatának tartotta, hogy lehetőségein belül törekedjék tisztázni, feloldani az ügyvédek között jelentkező ellentéteket, ezzel megelőzni a feszültségek esetleges elmérgesedését, – ez a magyarázata annak, hogy állásfoglalása ellenére eleget tett a panaszos bizonyítási indítványainak.

Sajnálatos módon az ügyben feltárt ellentétek egyértelműen nem arra vezethetőek vissza, amit a panaszbejelentés tartalmaz, ugyanis a rendelkezésre álló adatok szerint egy kivételével az iroda valamennyi tagja évek óta elmérgesedett kapcsolat következtében szemben áll a panaszossal, illetőleg panaszos az iroda tagjaival. Ez a helyzet az Etikai Bizottság részéről legjobb szándék ellenére sem kezelhető.

Állásfoglalás: Ügyvédi Iroda vezetőjének, kizárólag vezetői hatáskörében kifejtett magatartása, tevékenysége, kijelentése, ezeknek etikai megítélése nem tartozik az Etikai Bizottság hatáskörébe.

A panaszos panaszában előadta, hogy kivitelezőként építési szerződést kötött a panaszban megnevezett ügyvéddel, mint megrendelővel, aki a szerződésen felül elvégzett többletmunkát, bár ennek létezését elismerte, részére nem fizette ki, mert a “szerződésben ez az összeg nincs benne”. Panaszolta azt is, hogy a nevezett ügyvéd és társa feljelentették az APEH-nál, mert nem adott részükre megfelelő számlát. Sérelmezte, hogy az ügyvéd és társa, az ő gyerekkori barátja bánt el így vele és feltette a kérdést, hogy hogyan végezheti a munkáját a nevezett ügyvéd, ha vele, a baráttal képes volt így viselkedni.

A panaszos a Budapesti Ügyvédi Kamarától “hatáskörének megfelelő intézkedést” kért.

A nevezett ügyvéd hosszadalmasan előadta, hogy közte és a panaszos között vállalkozási szerződés jött létre és ennek során milyen elszámolási vita keletkezett.

Az Etikai Bizottság megállapította, hogy a nevezettek között vállalkozási szerződés jött létre. Azt, hogy a felújításra adott megbízás és az annak elszámolása körében a megrendelő tartozik-e a kivitelezőnek, vagy fordítva, hogy ettől függően a tanúsított ügyvédi magatartás a nevezett ügyvédnek fegyelmi vétségként felróható-e, vagy sem, csak akkor lehet eldönteni, ha a panaszos és a panaszban megnevezett ügyvéd között az elszámolás megtörténik, illetőleg a hatáskörrel rendelkező bíróság egy ilyen vita tárgyában jogerős ítéletet hoz.

Az Ügyvédi Kamarának nincs hatásköre az ügyvédek vállalkozási szerződéseinek elszámoltatására még akkor sem, ha az ebből levonható következtetésekre utaló panaszt kell kivizsgáljon. Egy ilyen következtetés csak egy megállapodásból, vagy ítéleti megállapításból vezethető le.

Állásfoglalás: Az Etikai Bizottság a fentiekre tekintettel megállapítja, hogy a panaszban nevezett ügyvéd a panasz tárgyává tett magatartásával etikai vétséget nem követett el, illetőleg annak vizsgálatára az Etikai Bizottságnak jelenleg nincs hatásköre.

Az eljáró ügyvéd saját személyében alperes volt a … Megyei Bíróság előtt egy perben, amelyben a panaszos látta el a felperes képviseletét. 2002. február 8-án az eljáró ügyvéd egy levelet írt a panaszosnak, vélhetőleg egy fizetési felszólításra, amelyben levezette, miért nem áll fenn a tartozása. Ennek a levélnek az utolsó mondatában írta le a kifogásolt szöveget.

Az eljáró ügyvéd az etikai tárgyalásra szóló idézés kézhezvétele után levelet írt az Etikai Bizottságnak, amelyben lényegében azt vezette le, hogy a “provinciális kapcsolat” és “összemutyizás” alatt a felperesnek a helyi szervekkel fennállott jó kapcsolatát értette, mint ami közrejátszott az ő pervesztésében.

Az Etikai Bizottságnak nincs hatásköre arra, hogy a bíróságok vagy hatóságok érdemi munkáját vizsgálja, vagy bírálja, ugyanakkor adott esetben ilyen nem elvégezhető vizsgálatra nincs is szükség a panasz elbírálásához.

Az Üt. 37. § b./ pontja értelmében fegyelmi vétséget követ el az az ügyvéd, aki ügyvédi tevékenységen kívüli vétkes magatartással az ügyvédi kar tekintélyét csorbítja. Az eljárás alá vont ügyvéd magánszemélyként, de egy jogi eljárás során egy másik ügyvéddel szemben használta a kifogásolt megjegyzést, általánosságban utalva annak, ill. ügyfelének jogszerűtlen eljárására.

Az ÜESZ 13.1. pontja kötelezően előírja, hogy minden ügyvédnek kerülnie kell a másik ügyvédet sértő megjegyzéseket, kerülnie kell a másik ügyvéd lejáratását. Az eljárás alá vont ügyvéd ezt a kötelező magatartási szabályt akkor is megszegte volna, ha a kifogásolt szövegrészek mögött valós, felróható magatartás lenne. Ha van ilyen magatartás, azt adott esetben a Pp. által biztosított jogorvoslati lehetőség keretében lehet érvényesíteni, de az ügyvéd nem jogosult ilyen sértő, esetleg rágalmazó jelzők használatára.

A társadalom és az ügyvédi kar az átlagos etikai normákat meghaladó követelést támaszt az ügyvédekkel szemben.

Állásfoglalás: Az Etikai Bizottság megállapította, hogy az eljáró ügyvéd a fenti levélnek azon kitételeivel, hogy “a provinciális kapcsolataik révén összemutyizott elfogult, minden jogalapot nélkülöző ítéletüket” szövegrésszel etikai vétséget követett el.

Az állásfoglalással szemben jogorvoslatnak helye nincs.

A panaszos ügyvéd bejelentést tett az Ügyvédi Kamara Elnökénél egy másik ügyvéd ellen. A panaszban részletezett tényállás szerint kifogásolta, hogy az ügyvéd volt ügyfelétől úgy fogadott el megbízást, hogy a volt ügyfél vele nem számolt el, semmit nem tett annak érdekében, hogy a későbbiekben már átvett kártérítési összegből az ügyfél vele elszámoljon, ügyfelét titoktartási kötelezettség mögé bújtatva arról akarta meggyőzni, hogy a volt jogi képviselő úgysem szerez tudomást arról, hogy kártérítési igényét a biztosító peren kívül rendezte.

Panaszos a tárgyaláson ezt azzal egészítette ki a panaszban megnevezett kérelmet, hogy ragaszkodik annak vizsgálatához, mennyit végzett a munkából ő és mennyit az eljárás alá vont ügyvéd. Sérelmezte továbbá: az ügyvéd ahelyett, hogy ügyfelükkel közölte volna, ő a panaszos milyen munkát végzett, úgy foglalt állást, hogy ő az előlegként kapott összeggel elégedjen meg.

Az ÜESZ 15.14. pontja azt az elvárást fogalmazza meg, hogy az új megbízott ügyvéd lehetőség szerint nyújtson segítséget ahhoz, hogy a korábban eljárt ügyvéd munkájáért arányos díjazáshoz jusson. Az ügyvédnek nem volt tehát olyan kötelezettsége, hogy a megbízást addig ne fogadja el, amíg az ügyfél a panaszossal nem számol el.

A hivatkozott elvárás szövegéből egyértelműen következik, hogy a második ügyvéd a lehetőségei szerint nyújtson segítséget ahhoz, hogy az ügyfele a régi ügyvéddel elszámoljon. Az eljárás iratai alapján a panaszolt ügyvéd ennek az elvárásnak megfelelt, ezt meghaladó kötelezettsége nem volt.

Panaszos nem tudta bizonyítani, az ügyvéd pedig nem ismerte el, hogy az ügyfelet arról akarta volna meggyőzni: a panaszos úgysem szerez tudomást arról, hogy a kártérítési igényt a biztosító peren kívül rendezte. Ha ez tényként megállapítható lenne, alkalmas lenne etikai vétség megállapítására, de az a kifogásolt magatartás tényként nem volt megállapítható.

Az Etikai Bizottságnak semmiképpen nem feladata annak a vizsgálata – mert nem etikai kérdés -, hogy egy azonos munkát egymás után végző két ügyvéd a munkának hány százalékát végezte el, és ezért milyen honoráriumra tarthat igényt, ugyanis a tárgyban vita esetén végső soron bíróság jogosult dönteni. A másodikként megbízott ügyvéd ebben a körben legfeljebb ajánlásokat fogalmazhat meg.

Állásfoglalás: Az Etikai Bizottság megállapította, hogy az ügyvéd nem követte el a panaszban megjelölt etikai vétséget. Az Etikai Bizottság álláspontja kialakításánál figyelembe vette, hogy minden ügyfél szuverén joga, hogy megvonjon egy ügyvédi megbízást, és egy másik ügyvédet bízzon meg a saját képviseletével.

Az állásfoglalással szemben jogorvoslatnak helye nincs.

A panaszos ügyvéd a beadványában azt adta elő, hogy a panaszban megnevezett ügyvéd a fönnálló megbízása figyelembe vétele nélkül vállalta el ugyanazon megbízótól ugyanazon szerződés megszerkesztését.

Az Etikai Bizottság által megállapított tényállás szerint az ügyfél szóban adásvételi szerződés megszerkesztésével és az ezzel összefüggő eljárások lebonyolításával bízta meg a panaszos ügyvédet. A megbeszélésen jelen volt a panaszban megnevezett ügyvéd és abban állapodtak meg, hogy ő az eladónak az érdekében eljárva a panaszos által szerkesztett szerződést véleményezi.

A panaszos az ezt követő napokban a szerződés tervezetét faxon továbbította az ügyvédnek, aki a szöveggel kapcsolatban érdemi észrevételt nem tett.

Az eljárás alá vont előadása szerint ezután a panaszos megbízójától, az ügyféltől olyan felkérést kapott, hogy vállalja el a szerződés megszerkesztését ő. Az ügyvéd közölte az ügyféllel, hogy a megbízást elfogadja, de csak abban az esetben, ha a panaszosnak adott ügyvédi megbízás megszűnt, és vele az ügyfél elszámolt.

Másnap – az adatok szerint egymásról nem tudva – mindkét ügyvéd megjelent az eladó lakásán, de nem egyszerre, hanem előbb a panaszos érkezett, akivel közölték, hogy a másik ügyvédet is oda várják, erre a panaszos sértődötten eltávozott. A panaszban megnevezett ügyvéd csak ezután érkezett a megbeszélés helyére.

A panaszban megnevezett ügyvéd előadása szerint kérdésére az ügyfél közölte, vissza fogja vonni a panaszosnak adott megbízását. Idevágóan az eljárás alá vont ügyvéd személyes meghallgatása után úgy nyilatkozott, hogy “sem ekkor, sem később a panaszos ügyévedet nem kerestem meg a megbízás visszavonásának tisztázására”.

A panaszban megnevezett ügyvéd állította, hogy csak ezt követően kapott megbízást az ügyféltől az ügy ellátására. Ezen állításának valóságtartalmát alátámasztotta az aznap kelt és aláírt eredeti tényvázlat bemutatásával, valamint az adásvételi szerződés bemutatásával és másolatának csatolásával. A tényvázlat azt tartalmazta, hogy a megbízó közli a korábbi jogi képviselőnek adott megbízás megszűnését.

A fentiekből egyértelműen következik, hogy a panaszos a panaszban megnevezett ügyvéd által is tudottan, bár írásos meghatalmazás nélkül megbízottja volt a kérdéses ügynek. Erről a megbízásról szóban lemondott akkor, amikor az eljárás alá vont ügyvéd közreműködéséről tudomást szerzett. A tényállásból kitűnik az is, hogy az ügyvéd a panaszos megbízásának megszűnése vonatkozásában megelégedett a közös ügyfél információjával, és – a korábban megbízott ügyvéd megkérdezése révén – nem győződött meg arról, hogy ez az információ helytálló-e.

Az ÜESZ 6.4.d. pontja szerint “ha a megbízónak már van más ügyvédje, az ügyvéd a megbízást csak akkor vállalhatja, ha a korábbi megbízás megszűnését a megbízó igazolta”. Az Etikai Bizottság szerint a fenti “igazolta” fogalmat úgy kell értelmezni, hogy kétséget kizáró legyen az a bizonyíték, ami a korábbi megbízás megszűnését igazolja. Ez a bizonyíték elsősorban írásbeli bizonyíték, így a korábbi ügyvéd írásbeli nyilatkozata, vagy a megbízónak az előző megbízott ügyvéddel írásban közölt és tértivevénnyel a feladást is igazoló megbízást visszavonó nyilatkozata. A gyakorlatban előfordulhat olyan megoldás is, hogy a korábbi megbízott ügyvéd megbízása megszűnését szóban közli az újonnan megbízott ügyvéddel és erről feljegyzés készül.

Az etikai vétségként megfogalmazott tényállás szempontjából közömbös, hogy az ügy elvállalásakor az előző ügyvédnek fennállt-e vagy nem állt fenn megbízásos jogviszonya, az ÜESZ szabályzat azt várja el, hogy erről az új megbízást kapó ügyvéd igazoltan győződjön meg. Adott esetben az ügyvéd ezt a feltételt nem teljesítette.

Állásfoglalás: Az Etikai Bizottság megállapította, hogy az ügyvéd a fentiek alapján etikai vétséget követett el.

Az állásfoglalással szemben jogorvoslatnak helye nincs.

A panaszos azért fordult kérelemmel a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökéhez, mert polgári peres eljárásban a tanúkénti meghallgatását követően a panaszban megnevezett ügyvéd okirati bizonyítékul csatolta a panaszos ellen más ügyben folyamatban volt és marasztalással zárult kamarai fegyelmi eljárás határozatait. A fegyelmi határozatok tartalmazzák, hogy panaszos ügyvéd ügyfele ügyében vétkes módon járt el.

A panasz alapját képező perben a panaszban megnevezett ügyvéd felperesi ügyfelét képviselte panaszos korábbi, fegyelmi határozataiban is érintett alperesi pozícióban lévő ügyfele ellen. A per tárgyalásán a panaszos ügyvédet tanúként hallgatta meg a bíróság. Panaszos állítása szerint a korábbi és a jelenlegi per tényállása között nincs más hasonlóság, mint ügyfelének személye.

A tanúkénti kihallgatást követően a panaszban megnevezett ügyvéd előkészítő irata mellékleteként csatolta a fegyelmi eljárásban született határozatokat a tanú (panaszos ügyvéd) elfogultságának felvetése és bírói értékelése céljából. Ügyvédi iratai között megtalálható a feljegyzés, ami szerint a határozatok ügyfelétől kerültek a panaszban nevezett ügyvéd birtokába, az ügyfél felkérte ügyvédjét a határozatoknak a periratok közé történő becsatolására.

A panaszos sérelmezte, hogy az ellene született fegyelmi határozatok becsatolása személyiségi jogait sértik, továbbá a felhasználás indokolatlan, okszerűtlen volt.

Az Etikai Bizottság álláspontja szerint panaszost valóban megilletik a személyiségét védő jogok, lezárult fegyelmi határozat iratai alapos indok nélkül nem kerülhetnek semmilyen hatósági, vagy bírósági eljárásban felhasználásra.

Az Etikai Bizottság álláspontja az, hogy az ügyvéd ügyfele érdekében minden törvényes eszközzel kell, hogy megkísérelje a jogok érvényesítését. A tanúként kihallgatott panaszos igen lényeges kérdésben – az ügyfél azonosságán kívül a kölcsönnel összefüggő ingatlan jogállását illetően – nem tett a bíróság előtt nyilatkozatot. Tekintettel arra, hogy panaszos ügyfelének fontos érdeke fűződött a tényállás hasonlóságának bizonyításához, így indokolt volt a tanúvallomás teljességének kétségbe vonására irányuló törekvés is.

A panaszban nevezett ügyvéd ügyfele írásban rögzített megbízása szerint jogosult és egyben köteles az okiratok becsatolására.

Az elmúlt időszakban sajnálatos módon mind gyakrabban merült fel ügyvédek közreműködésének gyanúja fiktív adásvételi szerződések elkészítése kapcsán. Az ügyvédi kar erkölcsi tisztaságának megőrzése a közvélemény előtt minden ügyvéd elemi érdeke és kötelessége. Függetlenül attól, hogy a kérdéses per(ek)ben felmerül-e a jogellenes szerződések keletkezésének alapos gyanúja, az eljáró ügyvéd helyesen járt el azon tágabb, a kérdéses peren túlmutató ügyvédi közérdek védelmében, amikor a rendelkezésre álló bizonyítékot törvényes eljárásban nyilvánosságra hozott.

Állásfoglalás: Az Etikai Bizottság megállapítja, hogy a panaszban megnevezett ügyvéd etikai vétséget nem követett el.

A panaszos igazságügyi szakértő a panaszában azt sérelmezte, hogy az eljáró ügyvéd az Igazságügyi Szakértői Kamara elnökénél ellene panaszt terjesztett elő, mert a panasz értelmében ő először magánszakértői tevékenységet fejtett volna ki egy ingatlan vonatkozásában, majd ugyanarra az ingatlanra bírósági kirendelést fogadott el. Ezt az állítást a panaszos valótlannak minősítette. Előadta, hogy előbb volt a kirendelés, majd tulajdonosváltozás és megváltozott körülmények között kérték fel magánszakértésre. Ennek azonban nem tudott eleget tenni.

Az etikai eljárás során az eljáró ügyvéd másolatban csatolta a fenti panaszbeadványát, amelyből kitűnően ő nem ügyvédként, hanem mint a társasház-ingatlan egyik lakója minősítette összeférhetetlennek a szakértő eljárását.

A panaszos az eljárás során bemutatta az Igazságügyi Szakértői Kamara Etikai Tanácsának határozatát, amellyel az ellene indított eljárást megszüntették, mert sem a panaszban foglaltakat megerősítő, sem azt cáfoló dokumentumok nem álltak rendelkezésre. Adós maradt a határozat azzal, hogy egyáltalán kerestek-e valamilyen dokumentumot.

Az eljárás során a panaszos és az eljáró ügyvéd egyezően adták elő, hogy előbb volt a panaszos bírósági kirendelése, és csak ezt követte a magánfelkérés.

Az Etikai Bizottság megállapította, hogy az eljárás alá vont ügyvéd nem ügyvédi minőségében, hanem egy szakértői eljárással érintett lakás lakójaként terjesztett elő panaszt a jelen eljárás panaszosa ellen. Ez akkor lehetne ügyvédi etikai vizsgálat tárgya az Üt. 37. § b./ pontja értelmében, ha mint vétkes magatartás az ügyvédi kar tekintélyét csorbítaná. Erre elvben akkor kerülhetett volna sor, ha a panaszban rágalmazásnak minősülő valótlanságot adott volna elő az eljáró ügyvéd, ez pedig nem állapítható meg.

Állásfoglalás: Az Etikai Bizottság megállapította, hogy az eljáró ügyvéd a panaszban előterjesztett, ill. az eljárás során bizonyításra került tényállás szerint nem követett el etikai vétséget.

Az állásfoglalással szemben jogorvoslatnak helye nincs.

A panaszos a Kamara Elnökének címzett panaszában azt sérelmezte, hogy az eljáró ügyvéd egy munkaügyi perben nem tárgyszerűen érvelt vele szemben, a bíróságot gúnyolódással igyekezett igazáról meggyőzni, és általában őt, de másokat is emberi méltóságában sértő módon kezelt. Állítása alátámasztására okiratokat mutatott fel. Az okiratok közül kiemelkedő jelentőségűnek minősítette az eljáró Etikai Bizottság a panaszos munkáltatójának levelét, amelyben a címzett munkaviszonyát átszervezésre hivatkozva megszüntette. A határozat ellen a panaszos sikeresen pert indított. A per során az alperest az eljáró ügyvéd képviselte, így azt az alperesi álláspontot is, hogy a panaszos – több okból is – munkaköre betöltésére nem alkalmas.

A panaszos által sem vitatott és életszerű, az eljáró ügyvéd által tett előadás szerint ő a panaszos munkásságát nem ismerte, a perben felhasznált adatokat a megbízója bocsátotta a rendelkezésére.

Az Etikai Bizottság megállapította, amennyiben egy munkaügyi perben szükségesnek mutatkozik a munkavállaló alkalmatlanságának bizonyítása, az erre utaló kijelentések megtétele és bizonyítékok csatolása, ez a ténykedés az ilyen jellegű perek jogszerű lebonyolításához tartozik, annak eredményétől függetlenül.

A panaszos összességében az ő szakmai kvalitásait kétségbe vonó, fenti nyilatkozatok megtételét sérelmezte, amelyek azonban etikai vétséget nem valósítottak meg. Arra pedig nem merült fel adat, hogy az eljáró ügyvéd a nyilatkozatait sértő hangnemben tette volna meg. Ha ez így történt volna, úgy a bíróság bizonyára a jegyzőkönyvből is kitűnően rendre utasította volna.

Állásfoglalás: Az Etikai Bizottság megállapította, hogy az eljáró ügyvéd – a panaszos által előterjesztett tényállás szerinti magatartásával – nem követett el etikai vétséget.

Az állásfoglalással szemben jogorvoslatnak helye nincs.

A panaszos saját jogán és mint a pertársának jogi képviselője perben állt az ügyvéd által képviselt személyekkel. A perben a Fővárosi Bíróság 2002 decemberében II. fokú ítéletet hirdetett. A panaszos az ítélet kézbesítését meg sem várva, levélben fordult az eljárás alá vont ügyvédhez annak közlése iránt, mikor és hol veheti át a megítélt kártérítést.

Miután az ügyvéd január 14-ig nem válaszolt, újabb levélben megismételte a kérését. Másnap az ügyvéd levélben közölte, hogy az ítélet kihirdetését követően annak tartalmát közölte az ügyfeleivel, majd az írásban kézhez vett II. fokú ítéletet átadta nekik. A panaszos január 20-án harmadízben felszólította az ügyvédet annak közlésére, mikor jut hozzá a megítélt kártérítéshez. Erre a levélre az ügyvéd már nem válaszolt.

A panaszos az ügyvéd érdemi válaszának elmaradását etikai vétségként értékelve tett panaszt.

Az ügyvéd írásos észrevételt tett a panaszra, melynek lényege szerint a panaszos első két levelét idő előttinek tartotta, mert az írásba foglalt ítéletet még nem kapta meg. Amint azonban erre sor került, azonnal válaszolt a panaszosnak. Kifogásolta a panaszosnak a panaszbeadványban is tükröződő stílusát is. Mindezek alapján a panasz szerinte minden jogalapot nélkülöz.

Az Etikai Bizottság álláspontja szerint az ÜESZ 13.2. pont második fordulata nem kínál alternatívát a megszólított ügyvédnek, értelemszerűen akkor is kell válaszolni egy másik ügyvéd levelére, ha az idő előtti, vagy akár értelmetlen. A rendelkezés célja az, hogy minden ügyvéd tudja teljesíteni azt a kötelezettségét, amit saját ügyfelével szemben vállalt, és azt a társadalmi kötelezettségét, hogy a jogviták megoldását tárgyalásos úton kell segíteni. Nem vitás, hogy az eljárás alá vont ügyvéd ezt az előírást sértette meg, és ezzel etikai vétséget követett el.

Megállapította ugyanakkor az Etikai Bizottság azt is, hogy a panaszos felszólító levele életszerűtlen volt az ítélet kézbesítését megelőzően, ugyanakkor a válasz elmaradása semmiféle hátrányt nem okozott, ugyanis önkéntes teljesítés hiányában a végrehajtást bármikor megindíthatta volna.

Az Etikai Bizottság végül rosszallását fejezte ki a panaszosnak az eljárás során csatolt bírósági beadványokból kitűnő érdes hangneme miatt, ami a panasszal stílusbeli összefüggést mutatott – ezt azonban nem minősítette, mert nem a panaszos ellen folyt az eljárás.

Állásfoglalás: Az Etikai Bizottság megállapította, hogy az eljárás alá vont ügyvéd azzal, hogy nem válaszolt haladéktalanul a panaszos levelére, etikai vétséget követett el.

Az állásfoglalással szemben jogorvoslatnak helye nincs.

A panaszos panaszt tett az Ügyvédi Kamara Elnökénél az eljáró ügyvéd ellen. A panaszban részletezett tényállás szerint, a panaszos büntető védelemre kapott megbízást az ügyfél édesanyjától, majd a megbízója telefonon tájékoztatta arról, hogy az ügyfél édesapjától az írásbeli panaszban megnevezett ügyvéd, aki “korábban bíró volt” is megbízást kapott a védelem ellátására. Ezt követően az eljáró ügyvéd jelentkezett telefonon, közölte, ő is megbízást kapott az ügyfél védelmére, így a jövőben majd “együtt járnak el”.

A panaszos etikai vétségnek kérte azt minősíteni, hogy a másik ügyvéd a korábbi hivatásával hivalkodva kívánt vele szemben előnyösebb helyzetbe kerülni. Másrészt etikai vétségnek kívánta minősíteni azt is, hogy az eljárás alá vont ügyvéd úgy vállalt megbízást, hogy őt az akkor már megbízással rendelkező védőt csak utólag tájékoztatta. Mindezzel a panaszos szerint az ÜESZ 5.10., 6.4.d. és 8.1.pontokba ütköző etikai vétségek valósultak meg.

Az eljárás alá vont ügyvéd az etikai tárgyaláson nem érezte magát felelősnek. Előadta, hogy a saját megbízása elvállalásakor már tudott a panaszos megbízásáról, aki viszont az ő megbízásáról is tudott. Megbízása másnapján telefonon közölte a panaszossal, hogy a “jövőben együtt járnak el”, mire a panaszos azt felelte, hogy nem, mert a megbízást nem vállalja tovább. A panaszos erre észrevételezte, hogy az eljárás alá vont ügyvéd már a fenti telefonbeszélgetést 3 nappal megelőzően felkereste az ügyfelet.

Azzal, hogy az eljárás alá vont ügyvéd tudott a másik védő megbízásáról és úgy vállalta el a megbízást, hogy nem szerezte be a panaszos egyetértését sőt, a megbízás tényéről nem tájékoztatta azonnal, az ÜESZ 8.1. pontjában előírtakat szegte meg. Az Etikai Bizottság álláspontja szerint az ÜESZ-nek ez az előírása egybe esik a társadalom etikai elvárásaival, így a szabályzat ismeretének esetleges hiánya – ami önmagában is felróható lenne – a társadalmi elvárást is sértené.

Nem állapította meg az Etikai Bizottság az eljárás alá vont ügyvéd terhére azt, hogy volt hivatásával visszaélve mintegy versenyelőnyt kívánt szerezni a panaszossal szemben. A panaszból kitűnően erre ugyanis nem a panaszos, hanem a panaszos megbízója hivatkozott. Ez tehát az eljáró ügyvédnek nem róható fel.

Az Etikai Bizottság szükségesnek tartotta megjegyezni: önmagában az a körülmény, hogy egy jogász, mint bíró, vagy mind ügyvéd foglalkozik a büntetőjoggal, nem jelenti azt, hogy bármelyikük foglalkozásából eredően jobban ért ehhez a jogterülethez a másiknál, legfeljebb az lenne valószínűsíthető, hogy a bíró az ítélkezés szempontjaihoz ért jobban, a védő pedig a védelem szempontjaihoz, így kétséges, hogy a bírói múltra hivatkozás egy védő esetében jelenthet-e egyáltalán versenyelőnyt.

Állásfoglalás: Az Etikai Bizottság megállapította, hogy az eljárás alá vont ügyvéd úgy vállalt el védői megbízást, hogy az akkor már általa is tudottan megbízás alapján eljáró panaszos előzetes egyetértését nem kérte ki, ezzel etikai vétséget követett el.

Ezt meghaladóan az Etikai Bizottság nem minősítette etikai vétségnek a panaszban előadottakat.

Az állásfoglalással szemben, miután szankciót nem tartalmaz, jogorvoslatnak helye nincs.

Egy ügyvéd egy konkrét ügyével kapcsolatban azzal a kérelemmel fordult az Etikai Bizottsághoz, hogy elvi állásfoglalást hozzon a volt ügyféllel szembeni ügyvállalás tilalma vonatkozásában, ismertetve az előadott ügy tanulságait is.

A rendelkezésre álló adatok alapján megállapította az Etikai Bizottság, hogy az ügyvéd egy több éve folyamatban lévő bontóperben a felperes képviseletét vállalta el, erről értesítette az alperesi képviselőt. Ezt követően személyesen az alperes levélben értesítette őt arról, hogy korábban, már a bontóper folyamatban léte alatt járt nála, és a perrel kapcsolatban számára részletes adatokat közölt. Az alperes szerint etikátlan az ügyvéd magatartása, miután összefüggés van az ő korábbi megbízása, és az ellenérdekű fél képviseletében ellátott tevékenység között.

Alperes és a jogi képviselője egy későbbi levélben az állított megbeszélés és adatközlés konkrét dátumát és időtartamát is megjelölte. Ezt követően pedig egy bírósági beadványban már azt is állította, hogy erről a megbeszélésről tényvázlat is készült.

Az állásfoglalást kérelmező ügyvéd előadta, hogy nem emlékszik arra: az alperes valaha is járt volna nála, de ezt nem zárta ki. Határozottan állította, hogy tényvázlat vagy megbízás nem született.

Az Etikai Bizottság megkísérelte a hivatkozott írásos dokumentumot beszerezni az alperesi jogi képviselőtől, de a nevezett kitérő választ adott, a tényvázlatot nem küldte meg.

Az etikai eljárásban egyik ügyvéd sem kérte a másik elmarasztalását, panaszt az alperes sem terjesztett elő, ill. az Ügyvédi Kamara elnöke sem indítványozta tényállás megállapítását. A kérelmező ügyvéd a személyes meghallgatása során azt kérte, hogy “minden kollega okulására egy elvi állásfoglalás szülessen?, a vonatkozó jogszabályok értelmezése céljából. Ennek egyik okaként hivatkozott arra, hogy az ügyfelek visszaélhetnek a volt ügyféllel szembeni ügyvállalás tilalmával, és így mintegy kizárhatják az ellenérdekű fél ügyének elvállalását. Ezt tehetik azzal, hogy nagy forgalmú iroda esetén nem mindig emlékezhet az ügyvéd arra, ki járt nála néhány perces megbeszélés céljából, és mit mondott.

Állásfoglalás: Az Üt. 25. § /2/ bek. és az ÜESZ 5.8. pontja egybehangzóan állapítja meg a volt ügyféllel szembeni megbízás elvállalásának korlátait. Ugyancsak egybehangzóan szabályozza az Üt. 8. § /1/ bek., valamint az ÜESZ 4.1. pontja az ügyvédi titok fogalmát. Következik ebből, hogy a volt ügyféllel szembeni ügyvállalás titoktartási kötelezettséggel összefüggő tilalma nemcsak akkor áll fenn, ha az ügyről tényvázlat vagy bármilyen írás készült, hanem akkor is, ha a releváns adatközlés a volt ügyfél részéről szóban történt. Nincs lehetőség annak általános érvénnyel történő meghatározására, hogy ellentétes előadások esetén, azok mérlegelése során mely, vagy kinek a nyilatkozata tekinthető mérvadónak.

Korábbi megbízójával az ügyvéd megbízást akkor vállalhat el, ha a korábbi és az új ügy között nincs összefüggés.